Jobb a kevés az ÚR félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele. (Péld 15,16)

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van... (Zsid 13,5a)

Asztalitenisz megyei bajnoki címek

December 12.-én rendezték meg Orosházán a megyei asztalitenisz diákolimpiát. Feszt Attila tanítványai elhozták a legértékesebb helyezéseket. Csernik Pálma az V.-VI. korcsoportos lányok versenyében fokozatosan javuló játékkal a csoportja megnyerése után a döntőben is diadalmaskodott.

A fiúknál 5 fő nevezett.  Nagy Béla a körmérkőzéseken még szettet sem veszített, magabiztos játékkal védte meg bajnoki címét.

Bővebben ...

24 órás váltóúszás

A Szent Klára Gyógyfürdőben idén XIII. alkalommal rendezték meg a 24 órás váltóúszást, melyen iskolánk 48 diákja, „öreg” diákja, tanára és kedves hozzátartozója szállt medencébe. Ki-ki idejéhez és edzettségéhez mérten vállalt be különböző távokat. Sajnos a tavalyi eredményt nem sikerült megközelítenünk, idén 126450 métert tettek meg úszóink. A szalagavató ünnepség sajnos pont ütközött az úszással, így sokan nem tudtak részt venni rajta.

Legtöbbet úszók: Gyulai Dániel (11.A) – 20000 m,  Vágó Zénó (11.A)- 9500 m, Bontovics Petra (10.A) – 9000 m.  

Bővebben ...

XXI. Országos Rövidpályás Vidék Bajnokság

December első hétvégéjén rendezték meg Hódmezővásárhelyen a XXI. Országos Rövidpályás Vidék Bajnokságot. Városunkat Ganyecz Zalán képviselte a három napos versenyen. Zalán megjavítva eddigi időeredményeit 50 gyorson 10. 50 háton 6. helyezést ért el az első napon korosztályának első éveseként.

Bővebben ...

Sikeres idénykezdet a röpiseknél

November 24-én iskolánk röplabda csapatával a III. Prohászka Vándorkupán vettünk részt. A KIDS által támogatott regionális verseny célja a sportág népszerűsítése, a keresztény felekezeti iskolák kapcsolatának erősítése, a testnevelők szakmai és baráti találkozása. Idén először egyedüli evangélikus gimnáziumként versenyeztünk.

A kora reggeli indulás nem volt zökkenőmentes, a fél csapat majdnem itthon maradt. De végül sikeresen megérkeztünk a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumba. Az első mérkőzést a Prohászka csapatával játszottuk, akikkel a tavalyi diákolimpia negyeddöntőjében találkoztunk. Szorosnak ígérkezett ez a meccs, de nagyon jól játszottunk és megnyertük. A csoportból elsőként jutottunk tovább, a keresztjátékot a budai Ciszterci Gimnázium ellen megnyerve döntőbe kerültünk, ahol a szentendrei Ferences Gimnázium NB 2-es csapata várt ránk. A nap végére elfáradtunk, a labdák valahogy mindig kicsivel kifelé pattantak, így győzőtt a rutinosabb tavalyi bajnokcsapat. Kis McDonald's-ozás utána indultunk is haza.     A jó hangulatban telt meccsek hasznosak voltak számunkra, hogy felkészülhessünk és idén is jól szerepelhessünk a diákolimpián.

Bővebben ...

Vajdás sikerek a karate diákolimpián

A karatésok hétvégén megrendezett Diákolimpiáján Radics Attila és Litauszki György bronzérmes lett, Frankó Dániel ezüstöt hozott, míg Sindel Márk arannyal gazdagította a gimnáziumot. 

2017. november 11-én Szigetszentmiklóson került sor a XXII. Karate Diákolimpiára. A rangos eseményre 54 egyesület 704 sportolója adta le nevezését. A verseny különlegessége, hogy az indulók nem egyesületeket, hanem iskolájukat képviselik, így eredményükkel oktatási intézményüknek szereznek dicsőséget. A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumot négy karatés képviselte ezúttal, Tálas Bendegúz szerdai ujjsérülése miatt a versenyen nem tudott részt venni.

Bővebben ...

Quadriga a Reformáció 500. évfordulójának jegyében

2017 október 28.-án Orosházán nagyszabású ünnepségsorozatot tartottak a reformáció 500. évfordulójának alkalmából. Az evangélikus templomban istentisztelettel kezdődött a megyei protestánsok jubileumi találkozója, ahol Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke is elmondta a reformációhoz kötődő gondolatait. A találkozó keretein belül rendezték meg a megyei evangélikus gimnáziumok sportversenyét ,a Quadrigát, immáron 4. alkalommal.

A  sportverseny mindig a helyi adottságokhoz igazodik. Idén kosárlabdában, asztaliteniszben, floorballban és labdarúgásban mérhették össze tudásukat a résztvevők. A versenyszámok közül asztaliteniszben és labdarúgásban 1., floorballban 2., kosárlabdában 4. helyezést szerezték meg Vajdásaink. Annyit meg kell említeni, hogy floorballban csak gólkülönbséggel szorultak a 2. helyre, kosárlabdában pedig betegségek miatt hiányosan álltak ki tanulóink.

Bővebben ...

Idén is dobogón a Székely Kupán

Városunk másik középiskolája idén már 8. alkalommal rendezte meg hagyományos kispályás teremlebdarúgó tornáját, a Székely Kupát. Iskolánk csapata idén is örömmel fogadta el a meghívást a hat város középiskolájának részvételével megrendezett eseményre, ahol a tavalyi évhez hasonlóan, idén is drámaian alakultak a helyosztó mérkőzések. Tavaly a döntőben, most pedig az elődöntőben múlt hajszálon a sikerünk, ezúttal a későbbi győztes, házigazda csapattól szenvedtünk 5-4-es vereséget. A bronzmérkőzés jóval simábban alakult, fölényesen vertük a tavalyi győztest, a szeghalmi Szigeti Endre Szakképző Iskola csapatát, így idén a bronzérmet akaszthatták a nyakunkba. 

Bővebben ...

Magyar Nagydíjasok a sárkányhajósaink

Szeptember 23-án rendezték meg Sukorón a Magyar Kajak-Kenu Szövetség által szervezett Sárkányhajó Magyar Nagydíjat.  A szarvasi Körös Dragon SE is benevezett a versenyre.

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium csapata is részt vett az iskolák közötti Sulisárkányok versenyén, ahol a 12 csapat közül 200 méteren vegyes 10 fős kategóriában csapatunk az első helyen végzett.

A csapat tagjai: Tóth Arián, Jelen Ákos, Kozma Márk, Nyerges Alíz, Papp Alexandra, Sánta Péter, Oborzil Anna, Uhljar Janka, Erdős Norbert, Markovics Ábel, Gubucz Gábor és Haluska Mirabel.

Bővebben ...

Megyei atlétika ügyességi és váltófutó csapatbajnokság

Pár év kihagyás után , újra bekerült a diákolimpia programjába az Atlétika Csapatbajnokság. Váltó futásokban és ügyességi számokban lehetett nevezni az iskoláknak. 5 főből állt egy csapat és a csapat átlag eredménye számított.  Szépen teljesített a csapat minden éremből gyűjtöttünk egyet-egyet, ehhez jöttek még az előkelő helyezések a népes mezőnyben.

Bővebben ...

Bravúros hétvégét zártak a vajdás sportolók

Az elmúlt napokban az egész ország a vizes VB lázában égett. Mi is folyamatosan figyeltük a híreket, mivel iskolánk tanulói közül többen is vízen voltak, igaz kissé messzebbre kellett tekintenünk. Kajakosaink és sárkányhajósaink küzdöttek különböző nemzetközi versenyeken.

Július 22-én tették le az esküt azok a fiatalok, akik Magyarországot képviselték az EYOF-on. A fogadalomtétel előtt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke köszöntötte őket. Az idei Györben megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hazánk első olimpiai eseménye, amelyen 50 országból 2500 sportoló és 1100 kísérő vett részt. A magyar csapatot 24 atléta, 12 cselgáncsozó, 4 kajakos és 2 kenus,  6 kerékpáros, 15-15 fiú és leány kézilabdázó, 12-12 fiú és leány kosárlabdázó, valamint röplabdázó, 4 teniszező, 6 tornász és 16 úszó alkotja. Nagy örömünkre a négy kajakos egyike Opavszky Márk (9.C) a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulója. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. az ünnepségen hangsúlyozta: “A legnagyobb reménységeink vagytok, a jövő olimpiai bajnokai és példaképek lehettek. Bebizonyítottátok, hogy tehetséggel és kitartással úrrá lehet lenni a küzdelmes napokon. Magyarország büszke fiatal reménységeire!” 

Bővebben ...

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen