Jobb a kevés az ÚR félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele. (Péld 15,16)

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van... (Zsid 13,5a)

Strandröpi - szülői szemmel

Az esemény, ami megihlette a következő gondolatokat, a múlt héten megrendezésre kerülő strandröplabda diákolimpia volt. Lehetőséget kaptam, hogy az egyik csapatot én vihettem Budapestre, és így szemtanúja voltam a gyerekek küzdelmének, örömének, csalódottságának és a nagyszerűségüknek. Az edző iránti korlátlan tisztelet és figyelem, az összetartozás, a közös élmény fantasztikus volt. Azért írtam, hogy élmény, mert nem feltétlenül az éremszerzés a lényeg, hanem a csapatmunka és egymás elfogadása, támogatása.

A sportban elért eredmények, bár említést kapnak, hála Istennek, mégis, értéküket tekintve a főtantárgyakban elért eredmények azok, amik általában tiszteletet és elismerést kapnak a többi tanuló, tanárok, elöljárók körében. A tanulók átlag feletti teljesítménye mindenképpen elismerést érdemel bármilyen területen, ami Magyarországon sajnos mindig is a tanulmányi versenyeken elért eredményeket helyezi és helyezte előtérbe.

Bővebben ...

Városi középiskolás atlétika verseny

Hagyományosan a tanév végén –az idén 2019. május 20-án - került megrendezésre a városi középiskolás atlétika verseny a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium és a GySzC. Székely Mihály Szakagimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma diákjainak részvételével.

A versenyzők külön korcsoportokban, ügyességi és futószámokban mérhették össze erejüket, majd az 1-3. helyezettek éremdíjazásban részesültek.

Bővebben ...

Strandröplabda-Kupa

Május 17-én hetedik alkalommal rendeztük meg strandröplabda versenyünket, a Vajda –kupát. A torna kiváló felkészülési lehetőséget biztosított a jövő héten megrendezésre kerülő Strandröplabda diákolimpiára. 6 iskola 12 csapata fogadta el a meghívást. A 3 db 4 csapatos csoportból az első két helyezett játszott keresztbe a 3-as döntőbe jutásért. A többiek pedig a helyezésekért.

Négy vajdás csapat is részt vett a viadalon, a végzősökből álló különítmény a döntőbe is bejutott. Ott egy kissé beragadva kezdve 1 vereséggel és egy győzelemmel pár pont híján az előkelő 3. helyen végzett. Örömteli, hogy a 9. és 10. évfolyamból ilyen szép számmal részt vettek a versenyen.

A tornát végül a szolnoki Varga A csapata nyerte a megyei ellenfelünk, a  gyulai Karácsonyi előtt.

Bővebben ...

Szép eredmények a „B” kategóriás röplabda döntőről

Az idén is mindkét csapatunk kivívta a részvételt a 20 csapatos országos döntőre. A sorsolás szeszélye folytán egyidőben kellett játszaniuk a csoportmérkőzéseket. Ezért Judit kollégámmal, hol a fiúknál, hol a lányoknál felváltva meccseltünk. Sajnos a fiúk harmadik meccsén elszámoltam magam az egyik felállásnál és beleszaladtunk egy nem várt vereségbe, ami megpecsételte a sorsunk. Másnap a későbbi döntős (második) Kecskemét legyőzésével már csak a csoport harmadik helyét szerezhettük meg a fiúkkal. Közben megjöttek a szarvasi szurkolók, akik óriási erőt adtak a folytatáshoz. A sokkból felocsúdva már kihoztuk a maximumot az eredményből, megszereztük a 9. helyet, 2 vereséggel és 4 győzelemmel. Bíztató a jövőre nézve, hogy az előttünk végzők java ballagókból áll, nálunk pedig még tovább formálódhat a csapat. Elmond mindent a társaságról, hogy az egyik helyosztó mérkőzés megnyerése után a kaposvári testnevelő gratulált a szimpatikus csapatomhoz.

Bővebben ...

Vajdások a Párizs-keretben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Tokió-keret mellett létrehozott egy úgynevezett Párizs-keretet is. Ez a csoport olyan versenyzőkből áll, akik az elmúlt években ifi és U23-as versenyeken már mutattak jó eredményeket, és esélyesek lehetnek arra, hogy akár ebben az olimpiai ciklusban is, de elsősorban a Tokiót követő négy évben ott legyenek a világ élmezőnyében. Az első közös edzőtábort még októberben tartották meg, azóta minden hónapban összejöttek néhány hétre, legutóbb pedig Portugáliában edzőtáborozhattak.

A csoportnak több szarvasi vonatkozása is van, egyik edzőjük Nyerges Attila. A csapat tagjai között pedig iskolánk több volt és jelenlegi diákja szerepel. Bogár Gábor (volt diák), Kós Benedek (12.B), Opavszky Márk (11.C), Nyerges Áron (11.B).

Bővebben ...

Idén is sikerült a duplázás!

Végre eljött március, röplabdásaink már nagyon várták. Ilyenkor dől el a megyei versenyeken, hogy ki vehet részt a debreceni amatőr országos bajnokságon. A megyei selejtezőt mind a lányok, mind a fiúk magabiztosan nyerték, így bekerültek a négyes döntőbe. A fiúk Gyulán mérkőztek, és a döntőben újra a Vízmű csapatával kerültek szembe, az elmúlt hetekben már harmadjára. A két csapat most játszotta a legszorosabb mérkőzést egymás ellen. A kiélezett szettek végét a Vajdások bírták jobban, így 3:0- ra nyerték a döntőt. Az eredmény azért is dicséretes, mivel a tavalyi sikercsapatból sokan elballagtak, de a pótlásukra érkező 9. és 10.-es diákok jól beilleszkedtek az idén érettségizők közé.

Bővebben ...

Keszthelyi Vivien vendégei voltunk

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium 11. C osztálya 2019. március 13-ára különleges meghívást kapott Keszthelyi Vivientől, aki háromszoros túraautó bajnok autóversenyző, az Audi Sport Racing Academy tagja és minden idők legfiatalabb női versenyzője a nemzetközi GT4-es bajnokságok történetében. A Szarvasról gyerekkorában elszármazott 18 éves fiatal sportoló egyedülálló az autósport világában, hiszen 12 évesen kezdett autót vezetni és 14 évesen, még jogosítvány nélkül, lett harmadik az első autóversenyén ebben a férfiak által uralt sportágban.

Osztályunkban sok diák rajongója Viviennek, és hihetetlen meglepetésként érte az osztályt, amikor egy videó kérése után, a VRS Sport Group és Vivien menedzsmentje meghívta a csapatot Budapestre, ahol Vivien a Budapest Business Club meghívásának eleget téve előadást tartott pályafutásáról a Corvinus Egyetem hallgatóinak. Beszámolójához csatlakozott Mátrabérci Sándor, aki az AUDI márkamenedzsere.  Ketten mesélték el, hogy hogyan állhatott az Audi, mint márkanév, egy fiatal lány mögé, aki még új az autóversenyzés területén. Ez bizonyítja, hogy Vivien kimagasló tehetséggel és rendíthetetlen kitartással rendelkezik, ami elengedhetetlen az autóversenyzés világában.

Bővebben ...

Benka - Vajda barátságos röplabda torna

Molnár Eteléné és Csilik Attila edzők szervezésében zajlottak a barátságos mérkőzések a gimnázium tornatermében. A benkás röplabdások bátran helytálltak az "idegen terepen" is. A vendégekkel a 9. évfolyamos vajdások játszottak, akiknek ez jó lehetőség volt a különböző csapatfelállások kipróbálására.

Reméljük, hogy sokan közülük hamarosan a gimnázium diákolimpikonjai között is sikerrel szerepelnek majd.

A torna remek alkalom volt a diákolimpiai versenyek megkezdése előtt a sportág népszerűsítésére, és a lehetséges utánpótlás felmérésére.

Ezüstök az úszás diákolimpiáról

Szerdán rendezték Békéscsabán az úszás diákolimpia megyei döntőjét. Gácsi Ágnes, Zalán Csaba és Nyerges Attila tanítványai kitettek magukért. Pribelszki Boglárka 100 méteres hátúszásban, Hankó Gergely 100 méteres gyorsúszásban, míg Uhljár Viktor 100 méteres hátúszásban szerzett ezüstérmet. Érdekesség, hogy Viktor mögött testvére Gergő szerezte meg a bronzérmet. Gratulálunk a versenyzőknek!

Bővebben ...

Bronzérem a megyei döntőn futsalban

A Székely Kupa elhódítása után újabb sikereket értek el a futsalos fiúk. December 13-án, Szarvason rendezték a diákolimpia megyei elődöntőjét, ahonnan 100%-os mérleggel jutottunk a megyei döntőbe, magunk mögé utasítva városunk másik középiskolájának, a Székely Mihály Intézménynek, a békéscsabai Széchenyi István Szakgimnáziumnak és a gyomaendrődi Szent Gellért Gimnáziumnak csapatait. A megye öt legjobb csapatának részvételével megrendezett döntőre hat nappal később került sor a megyeszékhelyen található Evangélikus Sportcsarnokban.

Bővebben ...

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen