Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! (Ézs 41,10a)

[A gyermekek] a templomban ezt kiáltozták: Hozsánna Dávid Fiának! (Mt 21,15b)

Tanévnyitónkról

Rendhagyó időpontban, 2023. szeptember 4-én nyitotta meg a 221. tanévét a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium. Ennek oka ünnepi volt: a püspöki igehirdetés után Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének püspöke és Lázár Zsolt esperes eskütételt követően beiktatta iskolánk igazgatói tisztébe Kita Erzsébetet.

A tanévnyitó istentiszteleten szolgált még Horváth Z. Olivér és iskolalelkészünk, Zahorecz Pál. Városunk nevében Molnár Etele alpolgármester mondott köszöntőt, illetve buzdító szavakat az ifjúságnak.

Mucha Mercédesz műsorvezető köszöntötte vendégeinket, majd megemlékezett a júniusi tanévzáró óta gyorsan eltelt nyári vakációról. Felkonferálta Pilinszky János Veni Sancte… című prózáját, melynek gondolatai minden iskolakezdéskor felidézhetők. Elmondta: Balázs Zsombor. Majd Zsolnai Réka előadásában hangzott el Rudnyánszky Gyula Isten áldása című költeménye.

Ezt követően Kita Erzsébet igazgatóasszony megtartotta első tanévnyitó ünnepi beszédét, melynek első momentumaként az intézmény nevében megköszönte elődje, Kitajkáné Szántai Márai munkáját, majd megnyitotta a 221. tanévünket.

A Vajda-induló pattogó dallama már a megnyitott tanév küzdelmeire készítette fel a diákságot és a tanári kart. Juhász Gergő kompozícióját előadta a Vajda Band Emlékzenekar: Bacsa Zalán (basszusgitár), Gácsi Gergő (csörgő), Gyetvai Csongor (dob), Litauszky Nikolett (klarinét), Pécsváradiné Tóth Anikó (zongora), Rónyai Dominik (szaxofon). Vokál: Kohut Emese, Liska Janka, Schubert Liza. Vezényelt és trombitán közreműködött Juhász Gergő.

A püspöki áldásvételt és nemzeti himnuszunk eléneklését követően az ünneplők rendezetten visszavonultak az iskolaépületbe, és kezdetét vette a tanítás.

Pécsváradiné Tóth Anikó

Pécsváradi Antal

 

  • VPEG01
  • VPEG02
  • VPEG04
  • VPEG05
  • VPEG06
  • VPEG07
  • VPEG08
  • VPEG09
  • VPEG10
  • VPEG11
  • VPEG12
  • VPEG13
  • VPEG14
  • VPEG15
  • VPEG16
  • VPEG17
  • VPEG18
  • VPEG19
  • VPEG20
  • VPEG21
  • VPEG22
  • VPEG23
  • VPEG24
  • VPEG25
  • VPEG26
  • VPEG27
  • VPEG28
  • VPEG29
  • VPEG30
  • VPEG31
  • VPEG32
  • VPEG33
  • VPEG34
  • VPEG35
  • VPEG36
  • VPEG37
  • VPEG38
  • VPEG39
  • VPEG40
  • VPEG41
  • VPEG42
  • VPEG43
  • VPEG44
  • VPEG45
  • VPEG46
  • VPEG47
  • VPEG48
  • VPEG49
  • VPEG50
  • VPEG51
  • VPEG52
  • VPEG53
  • VPEG54
  • VPEG55
  • VPEG56
  • VPEG57
  • VPEG58
  • VPEG59
  • VPEG60
  • VPEG61

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen