Jobb a kevés az ÚR félelmével, mint a sok kincs, ha nyugtalanság jár vele. (Péld 15,16)

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van... (Zsid 13,5a)

Az utolsó hét az érettségik előtt

 

Két komolyabb, ünnepélyesebb esemény közé azért egy vidámabb is beékelődött a vajdás végzősök utolsó iskolai hete során.

Kedden minden tizenkettedikes személyes áldásban részesült lelkészük, Zahorecz Pál által. A kibocsájtó istentisztelet az első fontos állomás a ballagás felé vezető napokban, mindig több, mint egy áhítat. Az utolsó közös alkalom, melyen az év során az összes diák együtt van. Pali bácsi természetesen a rá jellemző humorral vezette fel a komoly pillanatot, de valahol már minden végzős fejében ott motoszkálhatott a gondolat, hogy fél lábbal már kint van a gimnázium kapuján…

A szerdára tervezett fáklyás felvonulást előbb csak elbizonytalanította, majd végül ellehetetlenítette az érkező csapadékzóna. Hagyományosan ezen az estén az érettségi előtt állók megkoszorúzzák Vajda Péter sírját, elköszönnek iskolánk névadójától. Ezúttal ugyan nem sikerült, viszont ami késik, nem múlik, júniusban újratervezés.

A csütörtök viszonylag eseménytelennek volt nevezhető, főleg ahhoz képest, ami péntek reggel fogadta az érkezőket ???? Mindhárom végzős osztály diákjai lenyűgöző jelmezeket öltve készültek a bolondballagásra. Diáktársaik biztos nem bánták, hogy a színes kavalkád akár többször is megakasztotta a tanítási órákat, hiszen látva őket mindenki felvidult – mindenki jól járt.

Végül elkövetkezett a szombat, a búcsúzás napja. Az alsóbb évesek igazán kitettek magukért, mind az iskola folyosói, mind a 12.-es osztálytermek díszbe öltöztek, méltó környezetet teremtve a ballagás ünnepének. A 11.-esek által feltarisznyázott végzősök előbb az épületet járták körbe, majd a gimnázium előtt megkoszorúzták a Vajda-szobrot, végül a harangtorony lábain évek óta szaporodó plakettek újabb hármasát szögezték fel. Innen útjuk a zászló vezetésével az Újtemplomba vezetett, ahol előbb a Zahorecz Pál, Horváth Z. Olivér lelkészek és Lázár Zsolt esperes által levezetett egyházi szertartás zajlott le, majd következett az ünnepi műsor. A köszöntő beszédek után előbb a még maradók nevében szavalta el Kovács Attila Herceg (11.B) Reményik Sándor: Viszontlátásra című versét, majd Balatoni Bettina mondta el a 11.-esek búcsúbeszédét. Ezután a távozók vették át a szót. Weisz Tímea (12.C) Cseh Tamás és Bereményi Géza szerzeményét, a Csönded vagyok című dalt adta elő, majd Hóbely Márkó (12.A) köszönt el a ballagók nevében. A Vajda Band Emlékzenekar egy közös számmal elbúcsúztatta távozó tagjait, s miután megtörtént az eskütétel és a zászlóátadás, nem maradt más hátra, mint az igazgatói beszéd.

Kitajkáné Szántai Mária mondandója egyrészt összefoglalása volt a végzős osztályok négy évének, másrészt azon tanulók felsorolása, akiket az idén díjakkal jutalmazott a tantestület javaslatai alapján a Baráti Kör és a Vajda Péter Alapítvány. Öregdiákunk, a 104 éves Papp Laci bácsi kezdeményezésére ebben az évben új díj is alapult, melyet egy dicséretes szorgalmú, a sportban jeleskedő tanuló kaphat.  Az idei díjazottak névsora:

Benka-díj: Zima Dávid és Borbély Máté (12.C)

Dr. Nádor Jenő-díj: Teremy Dóra (12.C)

id. Oláh Miklós-díj: Keller Gergő Zoltán (12.C)

Művészeti díj: Kohut Gyöngy Judit (12.C)

Kiváló sportoló díj: Kerti Gábor Kelemen (12.C)

Nyelvvizsga-díj: Zima Dávid (12.C)

Melis-díj: Weisz Tímea (12.C)

Szőnyi-díj: Szőke Zita (12.C)

Boczkó Dániel-díj: Vámosi Gergő (12.B)

Diákönkormányzati díj: Hóbely Márkó (12.A)

Gulyás Gitta, Szécsi Nikolett (12.A) és Szilágyi Anica (12.C), valamint a fiú röplabdacsapat tagjai, Kugyela László, Szűcs Benedek, Domján András, Hóbely Márkó, Csatai Martin és Sztricskó Zoltán (12.A) sporteredményeikért részesültek elismerésben. Molnár Tamara, Gácsi Gergő és Podani Petra (12.A), Czesznak Lili, Szűcs Lilla Gabriella, Vaskor Gergő (12.B), valamint Szabó Amina, Oncsik Imre és Sápszky László (12.C) szintén a négy év során elért eredményeiknek köszönhetően szólíttattak a közönség elé.

Az iskolavezetés megköszönte a legtevékenyebb szülők munkáját is. Végül az áldás után egy utolsó eligazításra gyűltek össze a két nappal később kezdődő érettségi vizsgák érintettjei.

 

  • 0_VPEG01K
  • 0_VPEG02K
  • 0_VPEG03K
  • 0_VPEG04K
  • 0_VPEG05K
  • 0_VPEG06K
  • VPEG001
  • VPEG002
  • VPEG003
  • VPEG004
  • VPEG005
  • VPEG006
  • VPEG007
  • VPEG008
  • VPEG009
  • VPEG010
  • VPEG011
  • VPEG012
  • VPEG013
  • VPEG014
  • VPEG015
  • VPEG016
  • VPEG017
  • VPEG018
  • VPEG019
  • VPEG020
  • VPEG021
  • VPEG022
  • VPEG023
  • VPEG024
  • VPEG025
  • VPEG026
  • VPEG027
  • VPEG028
  • VPEG029
  • VPEG030
  • VPEG031
  • VPEG032
  • VPEG033
  • VPEG034
  • VPEG035
  • VPEG036
  • VPEG037
  • VPEG038
  • VPEG039
  • VPEG040
  • VPEG041
  • VPEG042
  • VPEG043
  • VPEG044
  • VPEG045
  • VPEG046
  • VPEG047
  • VPEG048
  • VPEG049
  • VPEG050
  • VPEG051
  • VPEG052
  • VPEG053
  • VPEG054
  • VPEG055
  • VPEG056
  • VPEG057
  • VPEG058
  • VPEG059
  • VPEG060
  • VPEG061
  • VPEG062
  • VPEG063
  • VPEG064
  • VPEG065
  • VPEG066
  • VPEG067
  • VPEG068
  • VPEG069
  • VPEG070
  • VPEG071
  • VPEG072
  • VPEG073
  • VPEG074
  • VPEG075
  • VPEG076
  • VPEG078
  • VPEG079
  • VPEG080
  • VPEG081
  • VPEG082
  • VPEG083
  • VPEG084
  • VPEG085
  • VPEG086
  • VPEG087
  • VPEG088
  • VPEG089
  • VPEG090
  • VPEG091
  • VPEG092
  • VPEG093
  • VPEG094
  • VPEG095
  • VPEG096
  • VPEG097
  • VPEG098
  • VPEG099
  • VPEG100
  • VPEG101
  • VPEG102
  • VPEG103
  • VPEG104
  • VPEG105
  • VPEG106
  • VPEG107
  • VPEG108
  • VPEG109
  • VPEG110
  • VPEG111
  • VPEG112
  • VPEG113
  • VPEG114
  • VPEG115
  • VPEG116
  • VPEG117
  • VPEG118
  • VPEG119
  • VPEG120
  • VPEG121
  • VPEG122
  • VPEG123
  • VPEG124
  • VPEG125
  • VPEG126
  • VPEG127
  • VPEG128
  • VPEG129
  • VPEG130
  • VPEG131
  • VPEG132
  • VPEG133
  • VPEG134
  • VPEG135
  • VPEG136
  • VPEG137
  • VPEG138
  • VPEG139
  • VPEG140
  • VPEG141
  • VPEG142
  • VPEG143
  • VPEG145
  • VPEG146
  • VPEG147
  • VPEG148
  • VPEG149
  • VPEG150
  • VPEG151
  • VPEG152
  • VPEG153
  • VPEG154
  • VPEG155
  • VPEG156
  • VPEG157
  • VPEG158
  • VPEG159
  • VPEG160
  • VPEG161
  • VPEG162
  • VPEG163
  • VPEG164
  • VPEG165
  • VPEG166
  • VPEG167
  • VPEG168
  • VPEG169
  • VPEG170
  • VPEG171
  • VPEG172
  • VPEG173
  • VPEG174
  • VPEG175
  • VPEG176
  • VPEG177
  • VPEG178
  • VPEG179
  • VPEG180
  • VPEG181
  • VPEG182
  • VPEG183
  • VPEG184
  • VPEG185
  • VPEG186
  • VPEG187
  • VPEG188
  • VPEG189
  • VPEG190
  • VPEG191
  • VPEG192
  • VPEG193
  • VPEG194
  • VPEG195
  • VPEG196
  • VPEG197
  • VPEG198
  • VPEG199
  • VPEG200
  • VPEG201
  • VPEG202
  • VPEG203
  • VPEG204
  • VPEG205
  • VPEG206
  • VPEG207
  • VPEG208
  • VPEG209
  • VPEG210
  • VPEG211
  • VPEG212
  • VPEG213
  • VPEG214
  • VPEG215
  • VPEG216
  • VPEG217
  • VPEG218
  • VPEG219
  • VPEG220
  • VPEG221
  • VPEG222
  • VPEG223
  • VPEG224
  • VPEG225
  • VPEG226
  • VPEG227
  • VPEG228
  • VPEG229
  • VPEG230
  • VPEG231
  • VPEG232
  • VPEG233
  • VPEG234
  • VPEG235
  • VPEG236
  • VPEG237
  • VPEG238
  • VPEG239
  • VPEG240
  • VPEG241
  • VPEG242
  • VPEG243
  • VPEG244
  • VPEG245
  • VPEG246
  • VPEG247
  • VPEG248
  • VPEG249
  • VPEG250
  • VPG_0806
  • VPG_0807
  • VPG_0808
  • VPG_0810
  • VPG_0814
  • VPG_0817
  • VPG_0819
  • VPG_0820
  • VPG_0824
  • VPG_0825
  • VPG_0830
  • VPG_0831
  • VPG_0832
  • VPG_0833
  • VPG_0835
  • VPG_0839
  • VPG_0840
  • VPG_0841
  • VPG_0842
  • VPG_0844
  • VPG_0845
  • VPG_0846
  • VPG_0847
  • VPG_0849
  • VPG_0850
  • VPG_0857
  • VPG_0858
  • VPG_0862
  • VPG_0863
  • VPG_0864
  • VPG_0865
  • VPG_0866
  • VPG_0867
  • VPG_0868
  • VPG_0869
  • VPG_0870
  • VPG_0871
  • VPG_0872
  • VPG_0874
  • VPG_0876
  • VPG_0877
  • VPG_0883
  • VPG_0884
  • VPG_0885
  • VPG_0886

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen