Formált tehát az ÚRisten a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi [...] Így adott az ember nevet minden jószágnak... (1Móz 2,19a.20)

Ugye, öt verebet adnak két fillérért, de Isten egyről sem feledkezik meg közülük. (Lk 12,6)

Karácsonyi Vajda Gála

Ahogy telnek-múlnak Advent napjai, úgy várjuk egyre jobban a közelgő ünnepet. Díszbe öltöznek az utcák, a házak, a szobák, és lassan a szívünk is. Hogy az utóbbi könnyebben megvalósulhasson, élményeket keresünk, és a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium háza táján találunk is.

Hétfőn került sor a közös karácsonyi ünnepségünkre a Cervinus Teátrumban, ahol két hagyományt folytattunk: egy régit és egy újabbat. A régi még a szűkebb körben megrendezett, hangulatos nyelvi karácsonyé, ahol az idegen nyelven énekelt, klasszikus ünnepi dalok vitték a főszerepet, majd egy kis teázás, sütizés, beszélgetés következett. Ahogy bővült a nyelvek száma, úgy sokasodtak az énekelni vágyó diákok, így egyre nagyobb kórusok álltak „színpadra” minden decemberben. A másik tavaly indult, miután az iskolai zenekar megalakult. Az elmúlt évben ők egészítették ki a műsort ünnepi műsorszámokkal, nagy sikerrel.

Idén tehát megmaradt ez a forma, ami rendkívül színes műsort eredményezett. Énekelt a 9.A, a 11.A, a 11.C és a 10. évfolyam angol nyelven, három dal csendült fel németül, az orosz és az olasz kórus is színpadra állt. Természetesen magyarul is hallhattunk produkciókat, a klasszikusabb verzióból kettőt az énekkar előadásában, míg a THILS+M formáció a Nox együttestől adott elő egy számot. Ifjú zenészeink között sok a tehetséges zongorista, tőlük egy négykezest (Lázár Benjámin, Erdei Máté) és egy szólót (Bartus Bátor) hallhattunk. A zenei produkciókat ünnepi versekkel színesítették a dráma tagozatosok, József Attila: Betlehemi királyok, majd Ady Endre: Karácsony című költeményét szavalták el.

A délutánt a Vajda Band Emlékzenekar produkciója zárta, akik az örök klasszikust, a Csendes éjt hozták el az alkalomra. Csatlakozott hozzájuk egy kisebb kórus is, akik magyarul és németül énekelték a dalt. Köszönjük minden diák és tanár munkáját, valamint a Cervinus Teátrumak a helyszínt és a segítséget!

Boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!

 

  • VPG_9043
  • VPG_9046
  • VPG_9047
  • VPG_9048
  • VPG_9049
  • VPG_9050
  • VPG_9052
  • VPG_9053
  • VPG_9054
  • VPG_9055
  • VPG_9057
  • VPG_9060
  • VPG_9061
  • VPG_9064
  • VPG_9065
  • VPG_9068
  • VPG_9069
  • VPG_9072
  • VPG_9074
  • VPG_9075
  • VPG_9077
  • VPG_9084
  • VPG_9086
  • VPG_9088
  • VPG_9091
  • VPG_9094
  • VPG_9096
  • VPG_9099
  • VPG_9100
  • VPG_9102
  • VPG_9104
  • VPG_9110
  • VPG_9111
  • VPG_9114
  • VPG_9115
  • VPG_9119
  • VPG_9120
  • VPG_9121
  • VPG_9126
  • VPG_9127
  • VPG_9129
  • VPG_9131
  • VPG_9132
  • VPG_9133
  • VPG_9135
  • VPG_9137
  • VPG_9139
  • VPG_9140
  • VPG_9141
  • VPG_9144
  • VPG_9146
  • VPG_9147
  • VPG_9149
  • VPG_9152
  • VPG_9154
  • VPG_9155
  • VPG_9156
  • VPG_9157
  • VPG_9158
  • VPG_9159
  • VPG_9161
  • VPG_9164
  • VPG_9166
  • VPG_9167
  • VPG_9169
  • VPG_9171
  • VPG_9172
  • VPG_9173
  • VPG_9175
  • VPG_9178

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen