Mindazok az izráeliek, férfiak és asszonyok, akiket a szívük arra ösztönzött ..., adományokat hoztak az Úrnak. (2Móz 35,29)

Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. (1Pt 2,5)

Megkezdődtek az érettségi vizsgák

Az idei évben a 12. C osztály „nyerte” a jogot, hogy megkezdje az érettségi vizsgák sorát. Még javában zajlott az iskolaév az alsóbb éveseknek, mikor június 14-én reggel 7.30-kor megkezdődött a tájékoztató értekezlet a menzán. Az elnökasszony, Bendel Gyöngyi köszöntötte az 56 vizsgázót, akik közül 30 fő rendes, 26 pedig előrehozott vizsgát tett. A kissé aggodalmas arcok közül azoké hamar felderült, akik nem a keddi napon adtak számot tudásukról, míg talán kicsivel fehérebbek lettek azok, akik az első vizsgacsoportba kerültek.

8 órakor megtörtént a tételhúzás, azaz elkezdődött a vizsga. A feleletek gördülékenyen követték egymást, póttétel húzására egyáltalán nem került sor, ami egyben azt is jelentette, hogy mindenki sikerrel vette az akadályt. Az utolsó beszámolóra csütörtökön fél 2 körül került sor, és már csak néhány óra választotta el a vizsgázókat attól, hogy kézbe vegyék a hivatalos dokumentumokat.

Az előrehozott vizsgát tevők szokás szerint nagy felkészültségről adtak tanúbizonyságot, de nem maradtak el mögöttük a végzősök sem. Előbbiek főként angol és német nyelvből, valamint informatikából feleltek, utóbbiak természetesen a kötelező és szabadon választott érettségi tárgyakból. 17 tanuló emelt szinten vizsgázott ebben az időszakban, de számos diák túl volt már ezen a megmérettetésen tavaly májusban vagy idén ősszel. Összesen 41 tantárgyi dicséretet osztott ki a vizsgabizottság, valamint hat általános dicséretet, amit azok kaphatnak, akik kitűnő érettségi bizonyítványt szereztek. Ők az alábbi tanulók név szerint: Emődi Gréta, Liska Nikolett, Medvegy Réka, Mester Dóra, Nagy-Bobvos Noel és Pákozdi Norman. Jeles bizonyítványt kapott, vagyis mindössze egy négyessel zárta a vizsgát Blastyák Bálint, Jelen Zsófi, Medvegy Hajna, Szabó Helga és Szanyi Alexandra.

Az ünnepélyes záróértekezleten végül mindenki mosolygósan vette kézhez a törzslapkivonatát és bizonyítványát. Nem maradt más hátra, mint hogy este a banketten végleg búcsút vegyen egymástól diák és tanár. Gratulálunk minden érettségizőnek!

Németh Judit, osztályfőnök

 

  • VPG_001
  • VPG_002
  • VPG_003
  • VPG_004
  • VPG_005
  • VPG_006
  • VPG_007
  • VPG_008
  • VPG_009
  • VPG_010
  • VPG_011
  • VPG_012
  • VPG_013
  • VPG_014
  • VPG_015
  • VPG_016
  • VPG_017
  • VPG_018
  • VPG_019
  • VPG_021
  • VPG_022
  • VPG_023
  • VPG_024
  • VPG_025
  • VPG_026
  • VPG_027
  • VPG_028
  • VPG_029
  • VPG_030
  • VPG_031
  • VPG_032
  • VPG_033
  • VPG_034
  • VPG_035
  • VPG_036
  • VPG_037
  • VPG_038
  • VPG_039
  • VPG_040
  • VPG_041
  • VPG_042
  • VPG_043
  • VPG_044
  • VPG_045
  • VPG_046
  • VPG_047
  • VPG_048
  • VPG_049
  • VPG_050
  • VPG_051
  • VPG_052
  • VPG_053
  • VPG_054
  • VPG_055
  • VPG_056
  • VPG_057
  • VPG_058
  • VPG_059
  • VPG_060
  • VPG_061
  • VPG_062
  • VPG_063
  • VPG_064
  • VPG_065
  • VPG_066
  • VPG_067
  • VPG_068
  • VPG_069
  • VPG_070
  • VPG_071
  • VPG_072
  • VPG_073
  • VPG_074
  • VPG_075
  • VPG_076
  • VPG_077
  • VPG_078
  • VPG_079
  • VPG_080
  • VPG_081
  • VPG_082
  • VPG_083
  • VPG_084
  • VPG_085
  • VPG_086
  • VPG_087
  • VPG_088
  • VPG_089
  • VPG_090
  • VPG_091
  • VPG_092
  • VPG_093

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen