Nyelvi versenyt szervez a Vajda

Iskolánk idegen nyelvi munkaközössége még szeptemberben döntött úgy, hogy megpróbálkozunk egy új verseny szervezésével, és januárban már ki is írtuk az első alkalommal meghirdetett Garai László Területi Idegen Nyelvi Versenyt angol és német nyelven, melyet iskolánk egykori, nagy tiszteletben álló nyelvtanáráról neveztünk el.

Bővebben...

Curie Környezetvédelmi Verseny

A területi döntőre 2016. február 13-án került sor iskolánkban, a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban. Ezt megelőzően minden versenyző csapatnak egy háromfordulós „selejtezőn” kellett részt venni. Akik elérték a legtöbb pontot, a területi döntőben újra összemérhették tudásukat.

A döntő reggel 9 órakor kezdődött egy megnyitóval, ahol Igazgatónőnk, Szarvas város Alpolgármestere és néhány szervezőtanár köszöntött és biztatott minket.

Bővebben...

Vajdások a regionális döntőben

A Grimm Kiadó a 2015/2016-os tanévben Tiéd a szótár! címmel szótárhasználati idegen nyelvi versenyt hirdetett. A gimnázium orosz nyelvet tanuló diákjai minden évfolyamból 3-5 fős csoportokat alakítottak, és beneveztek a versenyre.

Az első két selejtező fordulóban e-mailben kellett beküldeni a megoldásokat, a harmadik online zajlott. Mindhárom fordulóban a feladatok célzottan az adott nyelv szókincséhez, nyelvtani tudnivalóihoz kapcsolódtak. Volt olyan feladat, amelyben a jelentést kellett pontosítani, illetve frazeologizmusokra kellett példákat kiírni a szótárból, ami már összetettebb nyelvismeretet kívánt. Mivel csapatverseny volt, nagy hangsúlyt fektettek a csoportkohézióra.

Bővebben...

Véget ért az idei Észbontó

Iskolánk harmadik alkalommal szervezte meg az internetes, műveltségi vetélkedőt általános iskolások számára, ahol a résztvevőknek 3 forduló alatt kellett megoldaniuk a humán, a reál és az idegen nyelvi munkaközösség által kitűzött feladatokat. Minden alkalommal egy tesztsor, egy szövegértési és egy kreatív feladat megoldását vártuk a 7-8. osztályosoktól. Ez utóbbi kapcsán idén a tanulók mindegyik fordulóban a város nevezetességeihez kapcsolódó feladatokat kaptak, megszerveztek egy képzeletbeli szarvasi osztálykirándulást, plakátot készítettek hozzá, végül pedig prezentációban mutatták be városunk egy-egy nevezetességét.

Bővebben...

Kölcsey versenyen voltunk

2016. január 22-én pénteken, a Magyar Kultúra napján, országunk himnuszának 193. évfordulóján az orosházi Székács József Gimnáziumban megrendezésre került Kölcsey Ferenc versmondó-és népdaléneklő versenyen a gimnáziumunkból három tanuló vett részt : Bagi Bettina, 9.A , Dorogi Mónika, 10.A és Fülöp Norbert, 10.A osztályos tanulók.

Amikor megérkeztünk, kedvesen fogadtak minket, majd az ünnepélyes megnyitó után mindenki elfoglalta a saját helyét, ahol előadhatta produkcióját: Bagi Bettina és Fülöp Norbert éneklési tudásukat mutatták be, ahol egy kötelező és egy választott népdallal kellett felkelteniük a zsűri érdeklődését, Dorogi Mónika pedig a Szózatot és egy egyénileg kiválasztott Weöres Sándor-verset szavalt el. Miután mindegyikünk előadta a produkcióját, az iskola ebédlőjében megvendégeltek minket.

Bővebben...

Gépírás versenyzők a Vajdában

A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége minden évben tavasszal rendezi meg a Teöreök Aladár országos tanulói gyorsíró-, gépíró- és szövegszerkesztő-versenyt. 2015 júliusában Budapesten került megrendezésre az 50. INTERSTENO kongresszus és világbajnokság, ezért a Szövetség úgy döntött, hogy a tanulói versenyt őszre halasztja. Az országos tanulói versenyt egy program segítségével, online írták meg a versenyzők saját iskolájukban. A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban 2015. november 12-én került megrendezésre a verseny, melynek feladata egy adott szöveg 10 perces másolása volt képernyőről.

Bővebben...

Podani Milán a Kunmadarasi kánikulában is nyerni tudott

A Kunmadarasi reptér 2015. augusztus 14-16 között, sivatagot idéző hőmérsékletben adott otthont az autós-motoros sport szerelmeseinek. Az Adrenalin Extrém Fesztivál keretében rendezték meg a Stuntriding országos bajnokság III. fordulóját is. A junior kategóriában induló Podani Milán számára a versenynek kettős tétje volt, egy esetleges győzelemmel 2014 után az idei bajnoki cím megszerzése is. Milán a májusi győzelme után még elszántabban készült az augusztusi megmérettetésre.

Bővebben...

Röplabdás élménybeszámoló Debrecenből

Előzmény: Megyei diákolimpia döntő - győzelem
Fedőneve: Országos „amatőr” röplabda diákolimpia döntő
Mottó: Ejha, egy almafa, így-úgy, de aranyos!
Helyszín: Debrecen
Szereplők:
Játékosok: Fabó Dorina, Konstantinovics Lili, Lestyán Luca, Lestyán Sára, Medvegy Rebeka, Mester Zsófia, Oltyán Dóra, Pusztai Enikő, Tóth Fanni, Velky Zsófia, Veszter Dóra, Pekár Edina
Testnevelő/edző/felkésztő: Csilik Attila (alias: TANÁRÚÚÚÚÚÚÚR!)

Bővebben...

Podani Milán Pécs után Kunmadarason is a dobogó legfelső fokán

Május 1-én a Honda Autós- Motoros Majálison vált nagykorúvá (18) Kunmadár. Az áprilist idéző szeszélyes időjárási viszonyok ellenére is szép számú közönség látogatott ki a valamikori reptérre. A szokásos autós-és motoros gyorsulási versenyek mellett az idén is helyet kapott a Stunt riding bajnokság második fordulója. Podani Milán az előző heti pécsi sikeres gyakorlatain igyekezett még csiszolni, önmaga elvárásai szerint, ami néhány mozzanat kivételével sikerült is. Ezt bizonyította, hogy a pontozó bírák ezen a versenyen nagy különbséggel jutalmazták az első helyre akrobatikus mutatványait.

Bővebben...

A Pécs Kupa junior nyertese Milán

2015. április 25-én a pécsi Expo Center adott otthont a IV. Szezonnyitó Gurulás és Motoros napnak. Sok látványos és hasznos motoros program keretében rendezték meg a stunt riding meghívásos bajnokságot is. Igazi nyárias időben több ezer bel- és külföldi motorbarát találkozott és családiasan töltött el egy városi felvonulással is színesített kellemes napot.

Bővebben...

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen