Szemem állandóan az Úrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából. (Zsolt 25,15)

Pál írja: Imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit. De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. (2Thessz 3,1–3)

Hol van az Isten?

A múlt hétvégén Déván, a Téglás Gábor Elmélet Líceumban  járt iskolánk maroknyi csapata a XVII. Adventi koszorú versmondó versenyen. Két héttel a szavalóverseny előtt egyedül a Dani gyerek mutatott érdeklődést a részvételre. De ő nagyon. Mondom neki, de Danikám, egy gyerekkel nem utazunk Erdélybe, ha lennétek legalább hárman, akkor talán. És láss csodát, másnapra összeállt az utazóstáb, két nappal később már konkrét versekkel jöttek, sőt öt nappal a verseny előtt már a szöveget is tudták. Nagyjából. Egyetlen kételyem Dani versválasztása kapcsán merült fel. Reményik Sándor: Téli rózsatő, kezdi a verset. Dani, ez mitől istenes vers? Zsuzsa néni, bele lehet magyarázni, négyszer elhangzik a „hisztek-e benne”, meg amúgy is, Reményik vers. Na és? Én látom a rózsatőben Isten jelenlétét. Ha te látod, akkor mondd el úgy, hogy én is lássam!

Az indulás előtt még kinyomtattam a versek szövegét, az ördög sosem alszik, láttunk már lefagyott versmondót. Érkezés után még volt egy röpke óránk a vacsoráig. Meghallgattam a verseket. Dóri kedves magabiztossággal kezelte a szöveget, Máté bájos lelkesedéssel, Dani maradt a végére. Nézem a papírt, nálam egy „m” betűvel több van, mint amit eddig hallottam. Dóri, nézz már rá a neten az utolsó sorra, talán csak rossz szöveget nyomtattam ki. És minden verzióban ott éktelenkedik utolsó betűként az „m”. Az oké, hogy háromszor benne van a „hisztek-e benne”, de ha negyedszer, zárásként, sortöréssel, „hisztek-e bennem?” kérdés szerepel, akkor miről is szól a vers? Hát, igen, ezt egy kicsit benéztem, magyarázkodik a fiú.

Másnap az első sorban ül a három szavalónk. Izgultok, kérdi tőlük a szervező iskola igazgatója? Én? Izgulni? – dörmögi Dani. Dóri felhúzott szemöldökkel, mosolyogva ingatja a fejét, amiről nehéz eldönteni, hogy igen, vagy nem akar lenni. Máté közli, hogy egy kicsit, miközben úgy jár a lába, hogy majd leesik róla a cipő.

Máté a tizennyolcadik. Ügyesen intonál, jól bánik a hangjával, és nagyon dinamikus az előadásmódja. Az elmesélt történet amúgy is olyan szívszorító. Látszott, hogy a zsűrit megnyerte. Dóri huszonharmadikként Piroska nénihez, a zsűri elnökéhez intézte Kosztolányi szavait: „téged is szeretlek”, némi mosolyt csalva az amúgy feladatukat nagyon komolyan vevő ítészek arcára. Dani utolsóként szerepelt. Néhány másodperc dermedt csönd után, Piroska néni fátyolos hangon közölte, hát, most ilyen megilletődöttségben elég nehéz megszólalni, majd utunkra bocsátott.

Az eredményhirdetésig szendvics, süti, kávé várt minket a folyosón, valamint egy kovásznai együttes, akik fergeteges hangulatot varázsoltak az aulába.

Borbély Máté a Dévai Unitárius Egyházközség különdíját, Mester Dóri és Ugrai Dani pedig megosztott második helyezést hozhattak haza.

Ja, és hogy hol volt az Isten Dani versében? A nyomtatott példányban, abban az „m”-ben, amitől helyére került a vers, Piroska néni tekintetében, az óvodások, és kisiskolások hangjában, akik kívülről fújták, és együtt énekelték a kovásznai együttessel a Republic és Bikini összes dalát, nem utolsó sorban pedig a felismerésben; ha szakmailag kétségeim támadtak a zsűri döntését illetően, ezeket a csöppségeket nézve megértettem, miért van az rendjén, hogy a fődíj az identitásukért küzdő magyarokat illesse.

 

Salka Zsuzsanna

 


  • 021
  • 022
  • 023
  • 024
  • 025
  • 026
  • 027
  • 028
  • 029
  • 030
  • 031
  • 032
  • 033
  • 034
  • 035
  • 036
  • 037
  • 038
  • 039
  • 040

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen