Mert van-e olyan Isten az égben vagy a földön, aki olyan hatalmas tetteket tudna véghezvinni, mint te? (5Móz 3,24b)

Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen. (Róm 11,36)

Korál énekverseny

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium két tanulója, Himer Tünde és Dombi Lilla ismét beneveztek az albertirsai országos korál énekversenyre, melyet minden évben ősszel rendeznek meg. Október 18-án vettünk részt a megmérettetésen. A regisztráció után közös éneklés következett, majd korcsoportonként kellett elénekelni a kihúzott dalt és a szabadon választott éneket. A zsűri Himer Tünde szép előadását kiemelt arany minősítéssel, Dombi Lilla énekét ezüst fokozattal jutalmazta. Ismét gazdagabbak lettünk sok nagyon szép korál ének megismerésével.

Köszönjük Dr. Lengyel Albertné felkészítését. Jövőre ismét részt veszünk ezen a versenyen.

 

  • 1
  • 2
  • 3

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen