Törjetek föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét. (Hós 10,12b)

Öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. (Ef 4,24)

Nem adtuk fel!

Ezzel a mondattal lehet röviden jellemezni az elmúlt hetet röplabdásaink idei utolsó megmérettetésén a Strandröplabda Diákolimpia Országos Döntőjén. Az egyes napokon különböző korosztályú csapatok mérték össze tudásukat. Iskolánkat 5 csapat képviselte. Bemelegítésnek a fiú nyílt párosok kategóriájában kezdett Gruner Benedek (12.B) és Tóth Norbert (12.C). A csoportot magabiztosan nyerték, utána kimaradtak a következő körből, rápihenhettek a csoport másodikok, harmadikok csatájából kikerülő ellenfélre. A gyöngyösiekkel vívott csata csak az elején volt izgalmas, megtalálva az ellenszert már hozták a mérkőzést. A következő körben a legjobb 12 között papírforma szerint már a csoportelsők csaptak össze, sajnos a szerencse nem nekik kedvezett, a későbbi győztes szolnoki páros már nagy falatnak bizonyult. Így az előkelő 7. helyen zárták a tornát.

A 2. napon nagy sikereknek örülhettünk. Végzős diákjainkból álló leány csapatunknak az elmúlt évek kedvezőtlen sorsolását most valamennyire feledtette az idei ágrajz. 39 csapat között az alsó ágon 5 mérkőzést nyerve végig magabiztos játékkal kerültek a 3 csapatos döntőbe. Ott a régi ellenfelek, edzőtársak vártak rájuk a pécsi és a budakeszii lányok személyeben. Az első mérkőzésükön a 15 pontig tartó csatában  11 pontig minden rendben volt, de ott a Budakeszi csapata mind a két szettben fordítani tudott. A következő meccsen a pécsiek ellen már az ezüstérem volt a tét, amit végül az erősebb szerváiknak köszönhetően a Babits nyert meg. A lányaink ezek után is nagyon tudtak örülni a bronzérmüknek. Csapattagok: Toman Viktória (12.C), Terhes Anna (12.C), Kugyela Szabina (11.A), Blaskó Boglárka (10.A)

Ezen a napon versenyeztek a 9-10.-es fiúk is. A jó erőkből álló Vajdás különítménynek nem okozott gondot a 4 közé jutás, ott viszont a későbbi győztes miskolciak útjukat állták. Viszont a  bronzmérkőzést már magabiztosan nyerték a fáradtabb városmajoriak ellen. A tanulók megszerezték a felvételihez járó 10 pluszpontot, ezek után már csak az érem fényesítése a cél az elkövetkezendőkben. Csapattagok: Radics Attila (10.C), Brachna Balázs (10.C) Mulholland Alexander (10.B), Tóth Etele (9.A).

Jöhetett az utolsó nap a fiatalabb lányok és a végzős fiúk küzdelmeivel. A 9-10.-es lányokat 4 csoportba osztották. A csoportot megnyerve következhettek a keresztjátékok, itt már 2 szettet kellett nyerni a továbbjutáshoz. A lányok óriásit küzdve mind a negyeddöntőben (Budapest), mind az elődöntőben (Mohács) a 3. döntő szettben vívták ki a továbbjutást. Az aranycsatában ezen a napon is a Budakeszi csapata volt az ellenfél. Kiegyenlített volt a játék, 1:1 után következett a döntő szett, ahol a nagyon izgalmas végjáték után a prohászkások örülhettek jobban. A vajdás lányok nagyon fáradtan, de büszkén nézegették az ezüstérmüket a dobogón, ők jövőre még javíthatnak. Csapattagok: Kugyela Szabina (11.A), Blaskó Boglárka (10. A), Orovecz Odett (10.C), Pető Antóni (9.C).

Ugyanezen a napon igyekeztek minél jobb helyezést elérni a végzős fiúk, ők idén szerepelnek először ezen a tornán, kilépve a tavalyi bajnokcsapat árnyékából. A csoportból még másodikként kerültek tovább, de megtalálva a megfelelő felállást már bíztató játékkal jutottak el a legjobb 8 közé a 30 csapatos tornán. A négybe jutásért következett a tavalyi 3. keszthelyi csapat, sajnos a térfélcserét követően elhúztak a Balaton partiak, ami végzetesnek bizonyult. A srácok ötödikként zárták a tornát, a nagyon erős kiegyensúlyozott mezőnyben. Csapattagok: Gruner Benedek (12.B), Domján Balázs (12.B), Tóth Norbert (12.C), Szabó Zoltán (12.A), Oravecz Pál (12.A).

Idén sem mondhatok mást, mint tavaly, hogy nagyon sikeres tornán vagyunk túl és a jövő is biztató. Csak így tovább Vajdások!

Csilik Attila, edző

 

  • 001
  • 002
  • 003
  • 004

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen