( )

Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! (Kol 3,2)

Idén is sikerült a duplázás!

Végre eljött március, röplabdásaink már nagyon várták. Ilyenkor dől el a megyei versenyeken, hogy ki vehet részt a debreceni amatőr országos bajnokságon. A megyei selejtezőt mind a lányok, mind a fiúk magabiztosan nyerték, így bekerültek a négyes döntőbe. A fiúk Gyulán mérkőztek, és a döntőben újra a Vízmű csapatával kerültek szembe, az elmúlt hetekben már harmadjára. A két csapat most játszotta a legszorosabb mérkőzést egymás ellen. A kiélezett szettek végét a Vajdások bírták jobban, így 3:0- ra nyerték a döntőt. Az eredmény azért is dicséretes, mivel a tavalyi sikercsapatból sokan elballagtak, de a pótlásukra érkező 9. és 10.-es diákok jól beilleszkedtek az idén érettségizők közé.

A lányok döntőjét iskolánk rendezhette, ez jelenthet könnyebbséget, de nehézséget is egyaránt. A „fél” iskola előtt azért jobban izgul az ember. Ez kicsit rányomta a bélyegét a döntő első szettjére. A nagyon akaró, óriásit mezőnyöző gyulai Karácsonyi Gimnázium 7:2-re elhúzott. Lányaink pontról pontra dolgozták le a hátrányukat, a szurkolás innen már pozitívan hatott rájuk. 2:0 után kicsit már zsebben érezték a győzelmet, azonban a gyulaiak belekapaszkodtak abba a bizonyos szalmaszálba. Nagyon küzdős szett kerekedett, a végjátékig főleg a vendégek vezettek, de mégis a vajdás lányoknak lett mérkőzéslabdája, amit másodjára értékesítettek is. Jöhetett az ünneplés, fiúk lányok együtt örültek, hogy újra együtt mehetnek az országosra.

Leány csapat: Krátki Tamara (12.A) Pribelszki Zsófia (12.B), Csernik Pálma (12.B), Toman Viktória (12.C), Terhes Anna (12.C), Gyekiczki Fanni (11.A), Kugyela Szabina (11.A), Blaskó Boglárka (10.A), Himer Tünde (10.A), Orovecz Odett (10.C), Pető Antónia (9.C)

Fiú csapat: Szabó Zoltán (12.A), Gruner Benedek (12.B), Domján Balázs (12.B), Tóth Norbert (12.C), Bánfi Péter (11.C), Egri Gergő (10.B), Mulholland Alexander (10.B), Radics Attila (10.C), Brachna Balázs (10.C), Kiri Máté (10.C), Kiss Márton (9.A), Tóth Etele (9.A)

Felkészítő: Csilik Attila

 

  • 001
  • 002
  • 003
  • 004
  • 005
  • 006
  • 007
  • 008
  • 009
  • 010
  • 011
  • 012
  • 013
  • 014
  • 015
  • 016
  • 017
  • 018
  • 019
  • 020
  • 021
  • 022
  • 023
  • 024
  • 025
  • 026
  • 027
  • 028
  • 029
  • 030
  • 031
  • 032
  • 033
  • 034
  • 035
  • 036
  • 037
  • 038
  • 039
  • 040
  • 041
  • 042
  • 043
  • 044
  • 045
  • 046
  • 047
  • 048
  • 049
  • 050
  • 051
  • 052
  • 053
  • 054
  • 055
  • 056
  • 057

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen