Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. (Zsolt 32,2)

Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az… Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által… (2Kor 5,17–18)

Vajdás Öregdiákok karácsonya

 

– Kétszeresen rendhagyó ez a találkozó – vezette fel az egykori vajdás diákok ünnepségét Tóthné Jansik Erzsébet, az egyesület elnöke. – Egyrészt, mert régebben ekkor tartottuk a közgyűlést, most pedig karácsonyi ünnepséget rendezünk, másrészt azért, mert Kitajkáné Szántai Mária igazgató műsorvezetőként lép fel a műsor szerkesztőjének, Lengyel Albertnének távolléte miatt.

A program remekül sikerült. A háromtagú REFI „márkanevű” diákzenekar varázsolt jó hangulatot, majd a 9. évfolyamos „kezdő”, Borbély Máté szívhez szóló kedvességgel mondta el Sík Sándor Anyukám című költeményét. Ezután a közönség és a vezetőség közötti tenyérnyi helyen – ügyesen lavírozva  - Veszter Viktória és Tóth Armand 11. évfolyamos tanuló szalontáncot lejtettek. A műsort Garai Hajnal zárta: gitárkísérettel énekelt.

– Én is voltam vajdás diák – mondta immár sokadikként Győri Imre, a szentandrási születésű, 1961-ben végzett „öregdiák”, aki érettségi után a Miskolci Nehézipari Egyetemen kohómérnökként végzett. Azon ritka diákok közé tartozik, aki kezdettől a választott pályán maradt, s pályája töretlenül ívelt felfelé. Először szocialista keretek között, majd 1988-ban privatizálta a Bicskei Magyar Fémöntödét, később hozzávásárolta és felfejlesztette a Szegedi Fémöntödét. Fotókkal bizonyította: nem törvényszerű, hogy az öntödék olajosak, piszkosak, lehet a kohómű „zöldüzem” is. Ma már sokszorosan kitüntetett, többek közt Állami Díjjal, 2012-ben Életműdíjjal is elismert szakember.

Színes beszámolójában többek közt azt is elmesélte, hogyan mentette meg az angoloknak a sós, tengeri víztől fenyegetett elektromos hálózatot, ezzel lehetővé tette a londoni olimpiai játékok zavartalan megrendezését. Ezt Innovációs Nagydíjjal jutalmazták.

Zseniálisan szerkesztett, általa készített videófelvétellel mutatta be, hogy ennyi munka mellett színes életet is lehet élni. Egyetlen világslágerrel (Állj mellém), számtalan énekessel „utazta be” a földrészeket.

Közben nagy ováció közepette Budapestről befutott az öregdiák találkozókról soha el nem maradó, 1939-ben érettségizett, 98. évében járó egykori vajdás diák, Görgey Endre. Megérkezett egy, a találkozó résztvevőit üdvözlő telefon is. A 101. évét töltő Papp László, Görgey Endre barátja, egykori osztálytársa köszöntötte a találkozó résztvevőit. Sajnálattal közölte, hogy meghűlése miatt most nem tud részt venni az ünnepségen. Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánt.

A programot a szokásos ebéd követte, majd egy olyan ritka tombolahúzás, amelyben mindenki nyert. Befejezésül poharazgatás közben elevenítették fel emlékeiket az egykori diákok. Szép emlékeik maradtak az iskoláról.

A karácsonyi  ünnepségről 

Kutas Ferenc, vajdás öregdiák számolt be.

 

Győri Imre: én is voltam vajdás diák 

A gimnázium az ünnep varázsát idéző ebédlőjében mintegy félszázan gyűltek össze az ezúttal is apró ajándékokkal ékesített, ünnepi fehér asztalok mellett. Az ünnepség fényét fokozta, hogy itt volt Budapestről a gimnázium 80 esztendővel ezelőtt érettségizett öregdiákja, Görgey Endre bácsi – barátja és osztálytársa, Papp Laci bácsi hirtelen jött betegsége révén nem tudott jönni -, itt volt Pálos Béla, Szarvas Város Baráti Körének budapesti csoportelnöke, későbbiekben pedig Babák Mihály, Szarvas város polgármestere is megérkezett.

Tóthné Jansik Erzsébet köri elnök köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Kitajkáné Szántai Mária igazgatóasszonynak. Az igazgatóasszony ezúttal a gimnáziumi tanulók ünnepi műsora konferanszié szerepét vállalta fel kolleganője, dr. Lengyel Albertné Tarnai Tünde távollétében.

A diákok szépséges produkciói fokozták a nap hangulatát. Műsoruk után Győri Imre, az Én is voltam vajdás diák sorozat mostani vendége vallott életéről, szülőfalujához, Békésszentandráshoz és Szarvashoz, ezen belül az alma materhez fűződő emlékeiről. Mint azt hallhattuk, Győri Imre olyan Állami Díjas kohómérnöke Magyarországnak, aki miskolci egyetemi éveit követően kitart hivatása mellett. A pályafutása során számtalan más rangos kitüntetéssel elismert – a nemzetközi piacon is szaktekintéllyel bíró – szakember jelenleg a Bicskei Finomöntöde Kft. tulajdonosa, az idén másodszor kapta meg a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Életmű Díját. Saját – és kollégáinak – magas szakmai tudását egyebek közt jelzi, hogy közreműködtek a londoni olimpia egyes műszaki felszerelésének legyártásában, évtizedek óta ott vannak többek közt a rangos német piacon. Hazai viszonylatban Győri Imre cége jóval a klímavészhelyzet kora meghirdetése előtt sokat tett a természetes zöld környezet megóvásáért. Széleskörű karitatív ténykedését a folyamatos jelenlét jelzi a rászorulók segítésében. Mint elmondta, nem egyszeri mozgalmakhoz csatlakoznak feleségével, Kálmán Zsófiával. Jellemző erre a székelyföldi Ditró diákcsoportjainak korábbi balatoni nyaraltatása. A korábbi ditrói kisdiákok közül az egyik általuk felkarolt kislány mára már Budapesten tehetséges színinövendék – szülei Győri Imre jóvoltából Bicskén kaptak munkát, ott is élnek. A rendkívül szemléletes és mély humanitárius megközelítésű előadás végén Tóthné Jansik Erzsébet a hagyományok jegyében tiszteletbeli vajdás diákká fogadta Győri Imrét.

Az ebéd előtti órában megérkezett Babák Mihály polgármester – munkanap révén rövid időre szakadt el hivatalából -, aki köszöntőjében méltatta a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban folyó nevelési-oktatási munkát. Mindeközben mondandójában utalt a városunkban és másutt a tehetségek által felhalmozott értékekre és eredményekre.

Az ünnepi ebéd előtt Zahorecz Pál – iskolalelkészi minőségében is -, az Újtemplom igazgató lelkésze mondott asztali áldást.

A kitűnő minőségű karácsonyi menüt (körömpörkölt illetve betyárbatyus, sült csirkecombos tál uborkával) ezúttal is a Vadászkürt Vendéglő szállította. Közismert, hogy Darida István, alias Darida Öcsi kedvezményes és minőségi kínálatával támogatja öregdiák társait. Az ebéd után asztalra kerülő rétes pedig a Cipó Kft. és az Kör hozzájárulásával tette teljessé az ünnepi fogásokat.

A mostani ünnepi ínyfürdetést fokozta a több jeles öregdiák által biztosított aperitif és Medvegy Mihály verhetetlen, a Középhalom homokos lejtőjén termelt testes vörösbora.

Mindezen fenséges gasztrokaland után Bakos János doktor, tekintettel tavalyi hajósi és szarvasi sikereire előkapta hegedűjét és szívet-lelket melengető nótákkal kápráztatta el dalos kedvű hallgatóságát.

Már csak a tombola izgalmai voltak hátra, melynek során minden jelenlévő értékes nyereményre tett szert. A történésekhez tartozik még, hogy még az ebéd előtti kvaterka perceiben köszöntötték Rágyanszky Istvánt, a Kör tiszteletbeli elnökét, akit Martfűn a 2019. október 13.-i önkormányzati választások eredményeképpen Martfű város alpolgármesterévé választottak.

Szenes János

öregdiák

 

Forrás: http://www.szarvasihet.hu/2019/12/15/gyori-imre-en-is-voltam-vajdas-diak

 

  • 001
  • 002
  • 003
  • 004
  • 005
  • 006
  • 007
  • 008
  • 009
  • 010
  • 011
  • 012
  • 013
  • 014
  • 015
  • 016
  • 017
  • 018
  • 019
  • 020
  • 021
  • 022
  • 023
  • 024
  • 025
  • 026
  • 027
  • 028
  • 029
  • 030
  • 031
  • 032
  • 033
  • 034
  • 035
  • 036
  • 037
  • 038
  • 039
  • 040
  • 041
  • 042
  • 043
  • 044
  • 045
  • 046
  • 047
  • 048
  • 049
  • 050
  • 051
  • 052
  • 053
  • 054
  • 055
  • 056
  • 057
  • 058
  • 059
  • 060
  • 061
  • 062
  • 063
  • 064
  • 065
  • 066
  • 067
  • 068
  • 069
  • 070
  • 071
  • 072
  • 073
  • 074
  • 075
  • 076
  • 077
  • 078
  • 079
  • 080
  • 081
  • 082
  • 083
  • 084
  • 085
  • 086
  • 087
  • 088
  • 089
  • 090
  • 091
  • 092
  • 093
  • 094
  • 095
  • 096
  • 097

 

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen