Az istenfélőkben gyönyörködik az Úr, azokban, akik az ő szeretetében bíznak. (Zsolt 147,11)

Jézus mondja: Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem és az én anyám. (Mk 3,35)

Nyári kéthetes nyelvi kurzusok

Magyarország Kormánya 2019. február 6-i döntésével egy programot hozott létre, melynek keretében lehetőséget biztosít a gimnáziumok és szakgimnáziumok 9. és 11. évfolyam diákjai számára, két hetet a nyár folyamán angol, német, illetve francia nyelvterületen, nyelviskolai tanfolyamon eltölteni.  A szervezési előkészületek már nagy erőkkel folynak, és az egyeztetések az intézményekkel megkezdődtek. Az előzetes igények alapján a külföldi nyelviskolákkal a nyelvi kurzuskínálatok egyeztetése zajlik.

A programban egyéni, és csoportos formában lehet részt venni, amennyiben a középiskola a csoportos szervezést felvállalja. Mindkét formának vannak előnyei és hátrányai, ezért érdemes tájékozódni, hogy kinek melyik a leginkább megfelelő.

Iskolánk is bekapcsolódott a programba, és szeretné az angol, illetve német nyelvet tanuló diákjait két hétre nyelvi környezetbe eljuttatni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél többen részesülhessenek ennek a nem mindennapi lehetőségnek az előnyeiben.

Mivel még elég sok bizonytalanság van mind az időpontok, mind a helyszínek, mind a kiutaztatások körül, így minden csak tájékoztató jellegű. A kurzuskínálatok még eddig nem jelentek meg nyilvánosan, így csak tervezni tudunk, konkrét időpontokat és helyszíneket csak a web-es felületek megnyitása után tudunk közölni.

Szándékozunk indítani angol és német nyelvterületre is csoportokat.

Az angol nyelvet tanuló diákjaink számára három turnust szervezünk, turnusonként maximum 30 fővel és két-két kísérő tanárral.

  • Az angol első turnus július első felében
  • Az angol második turnus július végén, vagy augusztus első felében
  • Az angol harmadik turnus augusztus második felében indulna a szabad helyek függvényében.

Pontos dátumokat sajnos csak a nyelviskolákkal történő egyeztetés után tudunk majd mondani.

A helyszínek kiválasztásánál a kisebb városok nyelviskoláit tervezzük megcélozni, lehetőleg családoknál való elszállásolással.

Akik a német nyelvet választják, augusztus első felére tervezünk egy csoportot maximum 30 fővel, két kísérőtanárral, lehetőleg kisebb városba családi elszállásolással.

Azoknak a tanulóknak, akiknek az időponttal vagy helyszínnel kapcsolatban konkrét elképzelési vannak, javasoljuk, hogy az egyéni formát választva, a számára leginkább megfelelő kurzust válassza ki a majd megjelenő kínálatból, és egyéni pályázatot nyújtson be.

A kilencedikesek számára mindenképpen az első idegen nyelvet javasoljuk. Azok a 11-es tanulók számára, akik már nyelvvizsgával, esetleg előrehozott érettségivel rendelkeznek, megfontolandó lehet a második idegen nyelv választása.

A program legfontosabb keretrendszerét még nem ismerjük, de az bizonyos, hogy a programban egy akkreditált külföldi nyelviskola komplex programcsomagját kapják a diákok az ösztöndíj részeként. A nyelviskola a teljes időben felelősséget vállal a diákokért. A csoportos utazás során a kisérőtanár csak az oda és visszautazás során vállalja a felelősséget a diákokért. A csoportos utazás esetén a kísérő pedagógusok csupán „háttértámogatást” adnak, de nem egy homogén csoportot alkotnak a két hét során. Feladatuk a „rendelkezésre állás” a felmerülő problémák esetén. Rendszerint szállásuk sem közös, a nyelvi órák nemzetközi csoportokban valósulnak meg, a kísérő tanárokkal nem találkoznak „menetrend szerint”, csak az utazás során.

A csoportos képzést az iskola pályázza, az egyénit a családok, a diákok. Hamarosan megnyílik az iskola honlapján egy felület, ahol a csoportos kiutazást választó diákjainknak online jelentkezniük kell a szükséges adatok megadásával.

Kérjük, hogy lehetőleg azok is töltsék ki az online adatlapot, akik egyéni utazást terveznek, vagy nem kívánnak a programban részt venni. Fontos lenne az iskola számára, hogy a szervezés megkezdésekor minél pontosabb információkkal rendelkezzen.

Az adatlapot kérjük 2020. január 5-ig kitölteni.

Az adatlapot ERRE a linkre kattintva érheti el.

Az adatlap kitöltésével még semmilyen kötelezettséget nem vállalnak, csak az iskola munkáját segítik.

Az utazás, szállás, étkezés, biztosítás, napi zsebpénzköltségeit az ösztöndíj fedezi.

Ez nagyszerű lehetőség, biztatunk mindenkit, éljen a lehetőséggel.

Amennyiben részletesebb információkkal rendelkezünk, tájékoztatjuk Önöket.

További információk a Tempus Közalapítvány honlapján érhetők el.

https://tka.hu/nyelvtanulas

December 16-án 17 órától szülői értekezletet tartunk, ahová szeretettel várjuk a 9-es és 11-es szülőket.

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen