Szemem állandóan az Úrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából. (Zsolt 25,15)

Pál írja: Imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit. De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. (2Thessz 3,1–3)

Befogadtuk a „Gólyákat”

Idén november 04-én tartottuk meg a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium befogadó istentiszteletét. Bízva abban, hogy hagyományt teremtünk iskolánk életében, került sor erre a szép eseményre.

Zahorecz Pál iskolalelkész igei gondolatai, melyet Máté evangéliumának 10. fejezetének 40. verséből olvasott (Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem.), arra hívta fel a gimnázium közösségének figyelmét, hogy egymást szeretettel kell befogadni és hordozni, úgy, ahogyan azt Jézus is tette.

Ezt követően vette kezdetét a befogadó áldások sora. Először az egész évfolyam kapott egy közös áldást. A második pontban Balde Ákos, iskolánk diákigazgatója olvasta fel a fogadalom szövegét, majd megható pillanatok közben a diákok egyesével is az iskolalelkészükhöz járultak, aki személyesen is megáldotta őket. Végül az idei év ajándékát, egy revideált újfordítású Bibliát Seregélyes Viktória diákönkormányzatunk elnöke adta át.

Azonban az osztályfőnökök sem maradhattak ki a jóból, ugyanis mindhárman igés ceruzát kaptak útravalónak.

Isten áldja meg a gólyák itt elkövetkező 4 évét, életüket és munkájukat. Reméljük, ismét egy olyan évfolyamot indítottunk útnak, amely tagjai öregbítik iskolánk hírnevét.

Zahorecz Pál - iskolalelkész

 


  • 001
  • 002
  • 003
  • 004
  • 005
  • 006
  • 007
  • 008
  • 009
  • 010
  • 011
  • 012
  • 013
  • 014
  • 015
  • 016
  • 017
  • 018
  • 019
  • 020
  • 021
  • 022
  • 023
  • 024
  • 025
  • 026
  • 027
  • 028
  • 029
  • 030
  • 031
  • 032
  • 033
  • 034
  • 035
  • 036
  • 037
  • 038
  • 039
  • 040
  • 041
  • 042
  • 043

Képzéseink

Diákjaink az egyetemen